Szakértelem a médiában

Rólunk

A MédiaHáz Holding Zrt. már 24 éve meghatározó szereplő a közterületi reklámpiacon.

A 100%-ig magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég alapvető tevékenységi köre az építési reklámhálók értékesítése. Az építési reklámháló médiapiaci szerepe az eltelt másfél évtizedben jelentősen megerősödött. Visszatekintve az évezred eddigi szakaszára megállapítható, hogy egy korábban meglévő piaci rést sikerült betölteni, figyelemre méltó eredményességgel.

A közterületi média piacán az építési hálók használata által, a főváros kiemelt negyedeinek jellemző helyszínei folyamatosan megújulnak, megszépülnek. A MédiaHáz Holding Zrt. révén kialakult üzleti modell nagyban befolyásolja a város látképét, a hirdetni szándékozó partnereinkkel egyetemben. Az építési reklámhálók megjelenése, minden, az eddigieknél látványosabb, szervezettebb és hatékonyabb közterületi hirdetési módszer alkalmazására ad lehetőséget.

Egyben segítségnyújtás a budapesti belvárosi arculat és épülethomlokzat állag megőrzéséhez és az érintett házak részére jelentős anyagi támogatás biztosítása.

Törekvésünk, egyesíteni a társadalom közérdekű céljainak elérését a városkép fejlődését illetően, valamint támogatni a kereskedelmi szereplők, gazdaságélénkítő szándékát.

Az építési reklámháló evolúciójának kialakulása

Médiaház építési reklámháló

Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a 90-es évek elején született meg az a nyomda technikai vívmány, mely lehetővé tette, hogy az addig aprólékosan és nehézkesen, gyakran kézi manufaktúrákban készített motívumokat, professzionális minőségben fel lehessen nagyítani. Ezt követően, az így előkészített grafikai alkotások több méter széles csíkokban történő kinyomtatása és „összehegesztése” által, egy több száz vagy ezer négyzetméteres egységes reklámfelület hozható létre, tetszőleges kialakításban.

Építési háló, mint reklámfelület meghatározása

Építési reklámhálónak nevezzük (építkezési reklámhálónak, reklám hálónak, építési hálónak, épülethálónak vagy mega poszternek is nevezett) a közterületen található ambient reklámhordozók méretében és kialakításában legnagyobb látványosságot biztosító felületét.

 Az építési reklámháló jellemző előnyei

Az építési reklámháló, abban az esetben éri el leghatékonyabban célját, - a figyelem felkeltését - ha minél nagyobb felületen és a lehető legforgalmasabb útvonalon található. A reklámfelület sajátossága, - a klasszikusan kisebb méretű közterületi reklámhordozókkal szemben - hogy az építési háló mérete több száz vagy akár több ezer nm-es nagyságot is elérhet, ezáltal a kampányt jól láthatóan kiemeli az egyhangú médiazajból, emlékezetessé téve a reklámmegjelenést.

2D és 3D megjelenés

Médiaház

Felmerülő igény lehet a hirdetők részéről, hogy a méreteiben, alapjaiban is látványos reklámhálót, további speciális effektusokkal egészítsék ki. A legnépszerűbb ötletek közé tartozik a 2D, illetve 3D elemekkel kombinált, illetve akár animációval, fényeffektusokkal kiegészített reklámháló.

Az ilyen egyedi megoldásokkal kialakított építési hálók kreatív megálmodása sokszor túlhalad a hagyományos közterületi megjelenések elképzelésein. Multinacionális vállalatok saját presztízsük tekintélyét demonstrálva sokszor olyan kreatívot szeretnek látni, mely kiemelkedik minden más közterületi reklámanyag közül. Ebben lehet segítség számukra a 2 és 3 dimenziós látványelemek végtelen variálhatósága.

Amerika

A reklám őshazájában, Amerikában a reklámozás szimbóluma a New York-i Times Square. Manhattan belvárosában ezen a téren olyan hatalmas reklámtömeg (neonok, plakátok a lehető legváltozatosabb méretben, formában), hogy az egyes hirdetések üzenetét már gyakorlatilag képtelenség befogadni. A reklámozók azonban tolonganak az itt található felületekért, mert aki itt nem hirdet, az nem számít. A Time Square-en jelen lenni presztízskérdés a nagy cégek számára.

Magyarországon napjainkra a közterületeken (utcákon, közlekedési eszközökön, épületeken, sőt akár az égbolton) megjelenő és fellelhető reklámok széles skálájával találkozhatunk. Ha felidézzük, hogyan nézett ki tizenöt-húsz évvel ezelőtt az a magyar város, ahol éltünk, rájövünk, milyen „más” volt: mennyivel kevesebb reklámhatás ért minket a köztereken. Létezett már ugyan neonreklám a házak tetején a nagyobb városokban, voltak óriásplakátok is, de számottevően kevesebb.

Manapság ha egy nagyvárosban reggel elindulunk otthonról, a villamosok oldaláról reklám szólít meg, a gyorsétterem helyét villanyoszlopra szerelt tábla jelzi, a bevásárlóközpont előtt padlómatrica hív, hogy térjünk be. A szupermarketben a bevásárlókocsin elhelyezett hirdetés hatására jut eszünkbe, hogy mit akarunk még venni, és ha betérünk egy kávézóba, az ingyenes képeslapokon túl vécében elhelyezett plakátreklám néz szembe velünk. Ha pedig például Budapesten végigsétálunk este a Duna-korzón, a kivilágított Vár és Gellérthegy mellett számtalan neonreklám, citylight villan a szemünkbe, épületfólia takarja az építkezések romos részleteit, és időnként mérhetetlenül lassan tovaguruló, reklámtáblákat hordozó kisteherautók tűnnek fel.

A közterületen való hirdetés napról napra látványosan képes megújulni nemcsak a rajta megjelenő reklám révén, hanem az újabb és újabb hirdetési formák, kreációk által. A közterületi hirdetésnek a szabályozásokon túl valóban csak a fantázia szab határt. Talán nem állítunk valótlant, ha azt mondjuk, a közterületi reklámozás és annak változása az egyik leglátványosabb folyamat a marketingszakmában a rendszerváltás óta. 1989-ben 529 darab óriásplakát és 3404 citylight volt látható szerte az országban, ehhez képest 2006-ban több mint 30 ezer óriásplakát- és 16 ezer citylight hely található Magyarországon.

Napjainkra a köztéri reklámhordozók a reklámbeli kreativitás és nagyság egyik szimbólumává váltak. A városvédők sokszor tiltakoznak a fel-felbukkanó újabb és újabb reklámfelületek ellen, pedig ezek kulturált megjelenése kölcsönös előnyhöz juttatja a városlakókat és a hirdetőket egyaránt. Olyan financiális problémákon segíthet, mint a leromlott bérházak renoválása stb. Persze nem szeretnénk, ha a Blaha Lujza tér öt év múlva úgy nézne ki, mint a Times Square, ahol a reklámtömeg akkora, hogy egyesével szinte már észlelhetetlenek az egyes üzenetek – de ettől még messze vagyunk…

Reklámháló

Egyedi média

OOH Kampánymédia

chevron-down